Hírek
2012. Június 06. 09:51, szerda |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
3 kérdés − 3 válasz
„Most Ön dönt!” − Ezzel a mottóval indít internetes szavazást az MSZP Orosházi Szervezete, amely három kérdésben kéri ki az emberek véleményét.
Olyan helyi önkormányzati ügyekről kérdez az MSZP Orosházi Szervezete, mely az elmúlt testületi üléseken nagy port kavartak az ellenzéki sorokban. A legutóbbi testületi ülésen napirendi pontként szerepelt a Városüzemeltetési Zrt. beszámolója. A szocialisták nem értettek egyet, azzal, hogy a fürdőt össze vonták a Városüzemeltetéssel, így a fürdő veszteségét „eltüntették”. Füvesi Sándor szerint, amikor Dancsó József 2010. őszén polgármester lett, sok területen korlátozta az ellenzéket: „soha olyan divat nem volt, hogy a testületi ülésen óra kerüljön ki a falra és meghatározott, szűk keretben tudjunk hozzá szólni.”
„Az elmúlt időszakban kérdéseket tettünk fel, ezekre választ nem kaptunk, az is megtörtént, hogy az aljegyzőtől kérdeztem valamit, és megtiltották, hogy az aljegyző válaszoljon ezekre a kérdésekre.” – mondta a képviselő, aki úgy véli, már sem kérdezni, sem válaszolni nem szabad Orosházán, ezért adta a Van, amit még szabad? címet a június 6-ai sajtótájékoztatónak. Füvesi Sándor és az MSZP Orosházi Szervezete úgy döntöttek, hogy ezekben a fontos ügyekben megkérdezik az orosháziak véleményét. Egy internetes szavazást indítanak, amire jövő hét vasárnapig (június 17.) lehet szavazni, név nélkül.
Az első két kérdés az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. két vezetőjének több milliós prémiumára vonatkozik. Mint ismeretes, a képviselő-testület Fideszes többsége − az MSZP tiltakozása ellenére − 15.360.000,- Ft prémiumot szavazott meg erre az évre, amennyiben azok teljesítik a „feltételeket”(pozitív mérleg, beruházások és a STRAT munkaprogram). Így a két vezető − a város nehéz pénzügyi helyzete ellenére − összesen több mint 30 millió forinthoz juthat ebben az évben. A 2011. évre a cég vezérigazgatója hasonló méretű, 100%-os prémiumban, míg a volt fürdőigazgató, az összevont cég vezérigazgató-helyettese a tavalyi évre vonatkozóan három havi prémiumban részesült, a több milliós fizetésén felül.
A harmadik kérdés a főtérre tervezett új üvegszoborra vonatkozik. Erről a tavaly decemberi ülésén döntött a testület Fideszes többsége. Németh Béla önkormányzati képviselő szavait idézte Füvesi Sándor, miszerint Németh, amikor átadta a hivatalt, akkor még volt helye a Kossuth-szobornak az új Főtéren és remélte, hogy nincs az a testület, aki elhelyezteti onnan. Mikor a többség megszavazta a Kossuth-szobor elhelyezését, a 10 Fideszes képviselőből csak 9-en értettek egyet.
Szavazni a szervezet internetes oldalán lehet: www.oroshaza.mszp.hu, a szavazásra másfél hét áll rendelkezésre, határidő 2012. június 17. A véleményeket az MSZP Orosházi Szervezete Facebook oldalára várják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.
