Hírek
2012. December 01. 11:11, szombat |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
Az ígéret szép szó...

November 30-án az InfoOrosháza.hu üzemeltetője, Borsi Hajnalka a közmeghallgatáson panasszal élt, véleménye szerint az önkormányzat nem biztosít egyenlő feltételeket a helyi sajtópiac szereplői számára.
A felszólalást teljes terjedelmében közöljük:
„Borsi Hajnalka vagyok, az egyik helyi hírportál, az InfoOrosháza.hu médiaportál üzemeltetője. Nem itt, és nem így szerettem volna az önkormányzattal és a testületi munkával kapcsolatos észrevételeimet elmondani, de egyéb lehetőségeim kimerültek, úgyhogy haladjuk sorjában.
Korábban is voltak olyan tapasztalataim, hogy az önkormányzat nem veszi komolyan a sajtóval kapcsolatban az esélyegyenlőség elvét, megsérti a sajtószabadság elvét, érthetetlen módon különbséget tesz a sajtó szereplői között. Mégis úgy gondoltam, ha az ilyen természetű panaszaimat jelzem az illetékeseknek, akkor rendbe tehetőek az ügyek.
Elsőként akkor ragadtam telefont, miután ez év augusztus 24-én időkapszulát helyeztek el a Kossuth-szobor talpazatában, és erről az eseményről csak azok megtörténte után, más sajtóból értesültem. Nagy Ádám sajtóügyekért felelős önkormányzati munkatársat kerestem meg, akinek elmondtam, hogy az önkormányzat közpénzből működve lát el olyan közérdekű feladatokat, amelyekről kötelessége tájékoztatást adnia. Ráadásul azt sem értettem – és ezt elmondtam az érintett munkatársnak is–, hogy olyan csekély számú a helyi média (3-4 szereplőből áll egyébként), hogy ezek értesítése egyszerűn nem jelenthet gondot.
Nagy Ádám elnézésemet kérte, és ígéretet tett arra, hogy egyenlő elbánásban részesül az InfoOrosháza.hu médiaportál a helyi média más szereplőivel, és ezt követően nem maradnak el a sajtótájékoztatókra, sajtóbeszélgetésekre, avatásokra, átadásokra, ünnepségekre szóló meghívók. Az ígéret azonban ígéret maradt. A városházi gyakorlat nem változott. A meghívók, az önkormányzat működésével kapcsolatos információk továbbra is elmaradtak. Jól jelzi ezt, hogy ez év november elején szintén más sajtótermékekből értesült az InfoOrosháza.hu médiaportál, hogy az Orosháza-Tótkomlós között felújított útszakaszt ünnepélyes keretek között átadták. Azt sem értem, milyen meggondolás húzódhat a mögött, hogy az önkormányzat és vele a képviselő-testület munkája szélesebb körű megismertetéséhez ne vegyék igénybe valamennyi helyben működő szerkesztőséget.
Fogadóórán kértem és kaptam időpontot Dancsó József polgármester úrtól. Neki is elmondtam, milyen problémákat észlelek az önkormányzat és az InfoOrosháza.hu közötti együttműködésben. Ő is ígéretet tett rá, hogy ez a gyakorlat változni fog. A mindennapok azonban mást mutattak. Tegnap az önkormányzat sajtótájékoztatón jelentette be, hogy bevezetik a kommunális adót. Erre a sajtóeseményre ismét nem kaptam meghívást. Ezért döntöttem el, hogy ma a közmeghallgatáson mindezt szóvá teszem, abban a reményben – mert én javíthatatlanul optimista vagyok –, hogy az InfoOrosházával fenntartott viszonya az önkormányzatnak mégis csak változni fog. Az ígéret ugyanis szép szó. A mondat folytatását pedig mindannyian ismerik.”
Az évente egyszer kötelezően megtartott közmeghallgatáson minden orosházi polgárnak joga van felszólalni, így az InfoOrosháza.hu üzemeltetője is élt ezzel a lehetőséggel.
Az InfoOrosházával kapcsolatos felvetésre két mondatban reagált Dancsó József polgármester (Borsi Hajnalka vegye fel újra a kapcsolatot az önkormányzati sajtóreferenssel, és bízik abban, hogy a helyzet megoldódik.). Miután a portál üzemeltetője elmondta, hogy minden lehetőséget kimerített a helyzet javítása érdekében, a polgármester válaszában visszaküldte őt oda, ahonnan a problémák indultak, Nagy Ádám sajtóügyekért felelős önkormányzati munkatárshoz. Szerkesztőségünk pedig bízik abban, hogy a jelenlegi gyakorlat változni fog és az önkormányzati sajtóreferens teljesíti kötelességét, és a közpénzből működő feladatokról tájékoztatást ad az orosházi sajtó szereplőinek, köztük az InfoOrosháza.hu médiaportálnak is!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.