Hírek
2012. Március 21. 14:25, szerda |
Bulvár
Forrás: Story Online
Kikészíti szomszédait az Oscar-díjas sztár

Szomszédai szerint a harmadszor is Oscar-díjjal jutalmazott Meryl Streep a magánéletben kiállhatatlan ember.
Meryl Streep fürdik a sikerben, mióta megkapta a harmadik Oscar-díját, de vannak, akik nem tudnak vele együtt örülni. A Connecticutban élő sztár szomszédai arra panaszkodnak, hogy Streep rettenetesen viselkedik velük a hétköznapokban, sőt igazából emberszámba sem veszi őket.
"Csak gonosz boszorkának hívjuk, mert ez illik rá - mondta el az egyikük. - Az emberek kizárólag azt látják, amikor az Oscar-díjjal a kezében ömleng a tévében, de két arca van, és a helyiek felé a másikat mutatja. Még a nevünket sem hajlandó megjegyezni! Együtt jártam iskolába a lányával, Grace-szel, és egyszer ő jött érte a játszótérre. Eleinte köszönni sem akart a többi anyának, aztán meg csak sértegette őket. Amikor kérdeztük Grace-t, hogy miért viselkedik így az anyja, nem tudott mit felelni."
A szomszéd azt is hozzátette: a sztár gyakran szándékosan megnehezíti az életet a környéken. "Sok millió dolláros telke van, de az sem elég neki - mondta el. - Egyszer építési munkálatok miatt lezáratott egy egész utcát a város közepén. Mindenkit feldühített vele, de nem érdekelte. A postásnak pedig bejelentette, hogy nem hajlandó átvenni semmilyen küldeményt, ami Meryl Streep névre érkezik, mert az ő neve az esküvője óta Meryl Gummer."
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 07. 13:46, csütörtök | Bulvár
Halottnak próbálta nyilváníttatni magát egy férfi, hogy megússza a börtönt
Elfogtak egy szabolcsi férfit, aki saját maga halottnak nyilvánításával próbálta megúszni börtönbüntetését.
2023. December 07. 06:00, csütörtök | Bulvár
Hajléktalanoknak készített ajándékcsomagokat Novák Katalin
Novák Katalin szerdán részt vett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) hajléktalanokat segítő adventi programjában.
2023. December 05. 13:03, kedd | Bulvár
Bemutatták a GTA 6 előzetesét
Bemutatta helyi idő szerint hétfő éjjel a Rockstar Games amerikai videojátékfejlesztő cég a Grand Theft Auto sorozat legújabb, hatodik részének előzetesét, és egyben közölte:
2023. December 05. 13:00, kedd | Bulvár
Lenny Kravitz jövő júliusban Budapestre jön
Lenny Kravitz jövőre a magyar fővárosban is fellép. A világhírű amerikai funk-rock előadó 2024. július 30-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.