Városlista
2022. október 6, csütörtök - Renáta

Hírek

2017. Január 30. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Eszenyi Enikő kapta az idei Páger Antal-színészdíjat

Eszenyi Enikő kapta az idei Páger Antal-színészdíjat

Eszenyi Enikő kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.

A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri - Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája - úgy döntött, hogy idén Eszenyi Enikő veheti át az elismerést, "Téni bácsi" legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását.

Eszenyi Enikő a színészettel Debrecenben az agrártudományi egyetem irodalmi színpadán ismerkedett meg, a színművészetin Horvai István és Kapás Dezső osztályába került. Már a második év után a Vígszínházban végezte gyakorlatát, ahol együtt játszhatott mások mellett Páger Antallal is. Első nagy feladatát a Sándor Pál által rendezett Ragyogj, ragyogj csillagomban kapta, majd sok nagy klasszikus női szerep várt rá. A társulat gyorsan befogadta, hat év után 1989-ben megkapta a Ruttkai-díjat, amelyről a művészek mindig titkos szavazással döntenek.

Alig múlt harminc, amikor elkezdett rendezni, a Leonce és Lénát állította színpadra a Budapesti Kamaraszínházban, másodikként pedig már a West Side Story következett a Vígszínházban. Pozsonyban és Prágában bemutatott Shakespeare-rendezéseivel is komoly szakmai és közönségsikert aratott, 2009 őszén pedig már igazgatóként Othellót vitte színre a Vígszínházban.



Huszonöt nagyjátékfilmben és legalább ennyi tévéfilmben szerepelt. Munkásságát Jászai- ás Kossuth-díjjal ismerték el, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét.

Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet, Rudolf Péter, Cserhalmi György, Gáspár Sándor és Udvaros Dorottya részesült az elismerésben, tavaly pedig Csuja Imre kapta a díjat.

Ezek érdekelhetnek még

2022. Október 06. 16:40, csütörtök | Belföld

Menczer: felkészültünk a télre, Magyarország energiaellátása biztosított

Felkészültünk a télre, Magyarország energiaellátása biztosított - jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön, Cegléden.

2022. Október 06. 13:18, csütörtök | Belföld

Munkálatok miatt hétfőtől lezárások lesznek az M1-esen, az M3-ason és az M7-esen

Október 10-étől várhatóan november közepéig lezárások mellett újítják fel az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályák különböző szakaszait - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

2022. Október 06. 13:16, csütörtök | Belföld

Agrárminiszter: folyamatos a lakossági tűzifaigények kiszolgálása

Folyamatosan szolgálják ki a lakossági tűzifaigényeket és növelik a termelési kapacitást az erdőgazdaságok - közölte Nagy István agrárminiszter, a minisztérium csütörtöki közleménye szerint.

2022. Október 06. 13:09, csütörtök | Belföld

Elfogták az embercsempészt, aki 49 migránst szállított

Ajka külterületén tartóztatták fel a rendőrök a migránsokat szállító embercsempészt.