Hírek
2023. Február 27. 13:10, hétfő |
Sport
Forrás: mti
Érik az első nemzetközi Veszprém-Szeged párharc
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulója előtt jelentős esélye van annak, hogy a Veszprém és a Szeged egymással játszik majd az egyenes kieséses szakasz első fordulójában.
A két magyar csapatnak már 184 tétmérkőzése volt egymás ellen - 125 veszprémi siker, hét döntetlen és 52 szegedi győzelem a mérleg -, mindkettő 1982 óta állandó résztvevője az európai kupasorozatoknak, de még soha nem találkoztak a nemzetközi porondon.
A BL-ben 13 forduló után a Veszprém harmadik az A csoportban, a Szeged pedig hatodik a B csoport tabelláján, vagyis jelen állás szerint egymással játszanak a negyeddöntőbe jutásért, a csoportok első két helyezettje ugyanis automatikusan a legjobb nyolc közé kerül.
Az utolsó körben, szerda este a 18 pontos bakonyiak a Paris Saint-Germain vendégei lesznek, és csak akkor szerezhetik meg a második helyet, ha több pontot gyűjtenek a francia fővárosban, mint az ugyancsak 18 pontos német SC Magdeburg másnap hazai pályán a román Dinamo Bucuresti ellen, mivel a végelszámolásnál pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.
A 10 pontos szegediek sorsa sincs a saját kezükben, ugyanis szerdán házigazdaként nyerniük kellene a francia HBC Nantes ellen, és közben szurkolni, hogy ezzel párhuzamosan a 11 pontos dán Aalborg HB kapjon ki a már biztos kieső szlovén RK Celje PL otthonában.
A rájátszás első fordulójában március 22-én és 23-án lesznek az első meccsek, a visszavágók pedig egy héttel később.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt
A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.
2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport
Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól
Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.
2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.
2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport
Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.