Városlista
2021. szeptember 19, vasárnap - Vilhelmina

Hírek

2021. Július 02. 10:00, péntek | Külföld
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: mti

A brit felnőttek több mint 85 százalékát beoltották

A brit felnőttek több mint 85 százalékát beoltották

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 85 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem kétharmaduknak mindkét adagot beadták.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatismertetése szerint az oltás első dózisából eddig 44 860 978-an részesültek, közülük 33 048 199-en a második adagot is megkapták.

Ez azt jelenti, hogy a brit felnőttek 85,2 százalékát már beoltották a koronavírus elleni vakcina első adagjával, 62,7 százalék mindkét dózist megkapta.

A brit kormány célkitűzése az, hogy július 19-ig a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja az első oltási dózist.

Ugyaneddig az időpontig mindkét oltási adagot be kell adni a felnőttek kétharmadának, ezen belül az 50 évesnél idősebbek, a fokozottan veszélyeztetettek, az egészségügyi és szociális ellátás első vonalában dolgozók mindegyikének, és azoknak a 40 éven felülieknek is, akik május közepéig megkapták az első dózist.

A brit kormány a korábbi menetrendben szereplő július 31-ről hozta előre július 19-re azt a határidőt, ameddig a teljes brit felnőtt lakosságnak be kell adni a koronavírus elleni oltás első dózisát.

Ugyaneddig az időpontig viszont elhalasztották a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldását az eredeti, június 21-i dátumról, mivel a koronavírus delta variánsának terjedése miatt emelkedésnek indult az újonnan kiszűrt fertőződések száma.

Sajid Javid egészségügyi miniszter ugyanakkor a londoni alsóházban e hét elején tartott tájékoztatóján közölte: változatlanul július 19. a teljes nyitás céldátuma, a kormány nem tartja indokoltnak az ennél további halogatást.



Javid hangsúlyozta: kétségtelenül emelkedik az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzéses esetek száma az országban, de a Covid-19 betegség okozta halálozásoké továbbra is alacsony, a halálesetek számának alakulását jelző görbe nem követi az új fertőződésekét.

A szaktárca csütörtök esti összesítése szerint az utóbbi 24 órában országszerte 22 halálos áldozata volt a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségnek.

A nagy-britanniai koronavírus-járvány januári tetőzésének csúcsán, január 20-án 1820-an haltak meg 24 óra alatt Covid-19-ben.

Boris Johnson miniszterelnök csütörtökön már tényként szólt arról, hogy ősszel újabb oltási kampány indul, amelynek célja az első két vakcinadózis hatását erősítő harmadik - booster - oltási adag beadása a leginkább veszélyeztetett lakossági csoportoknak.

Johnson vidéki látogatásán, újságíróknak nyilatkozva kijelentette: a két oltási dózis is "felszabadulást" hoz a korlátozások alól, de a harmadik adag beadása pótlólagos védelmet jelent majd a veszélyeztetett csoportok tagjainak.

A brit egészségügyi minisztérium előző este jelentette be - még feltételes módban -, hogy a kormány mellett működő oltásügyi és immunizációs vegyesbizottság (JCVI) egyelőre előzetes ajánlása alapján szeptembertől harmadik oltási adagban részesülhetnek a leginkább veszélyeztetett lakossági csoportok.

Ennek célja a tájékoztatás szerint az, hogy az első két oltási dózis nyújtotta védelem kitartson a téli szezon közeledtével, és kiterjedjen az új koronavírus-variánsokra is.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Szeptember 19. 06:00, vasárnap | Külföld

Bosznia-Hercegovina vezeti a koronavírus halálozási statisztikák listáját

Európában az egymillió lakosra jutó, koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma Bosznia-Hercegovinában a legmagasabb, a nyugat-balkáni országban ugyanis egymillió lakosra 3 134 haláleset jut

2021. Szeptember 18. 15:03, szombat | Külföld

A fertőzöttek száma 227,6 millió, a halálos áldozatoké 4,68 millió a világon

A világon 227 611 994 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 678 822 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint

2021. Szeptember 18. 09:55, szombat | Külföld

Csak oltottak dolgozhatnak az állami hivatalokban Szlovéniában

Csak oltási és gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az állami hivatalokban dolgozók Szlovéniában - jelentette ki Bostjan Koritnik közigazgatási miniszter pénteken Ljubljanában.

2021. Szeptember 18. 06:00, szombat | Külföld

Meghaladta az egymilliárdot Kínában a teljes körűen beoltottak száma

Meghaladta az egymilliárdot azoknak a száma Kínában, akik megkapták a Covid 19-cel szembeni teljes védettséghez előírt védőoltások szükséges mennyiségű dózisát