Városlista
2021. június 18, péntek - Levente

Blog | Hajrá Orosháza!

2012. November 06. 07:40, kedd

„Ha jól védek a kapuban, akkor a szurkolók is hamar megszeretnek”

„Ha jól védek a kapuban, akkor a szurkolók is hamar megszeretnek”

Aleksandar Mandić (17) az ifjúsági és junior csapatok kapusával beszélgettünk.

„Backa Palanka-ból jöttem Orosházára, mert a junior csapatnak szüksége volt egy fiatal kapusra, ezzel Milos Mojsilov válláról is lekerült a teher egy részre. – nyilatkoztaAleksandar Mandić, aki kicsit több mint egy hónapja játszik az ifi és junior korosztályokban.

Aleksandar már 9 éve űzi a sportágat, mégsem gondolt ez előtt arra, hogy elhagyja otthonát és Szerbiából Orosházára jön játszani. Goór Róbert hívta őt próbajátékra, ahol sikeresen vette az akadályokat. „Kontaktunk volt az itteni csapat edzőjével, ő hívott próbajátékra. Én teljesítettem és így lettem az ifi és junior kapus is. Előtte nem gondoltam rá, hogy eljövök otthonról, rossz érzés, hogy távol van a családom, de örülnek, hogy jó csapatban vagyok.” – hangzott el a beszélgetés alatt.

Aleksandar elsődleges célja a kézilabdázásban, hogy a junior csapat az első helyen szerepelhessen a bajnokságban és, hogy kihozhassa magából a maximumot minden mérkőzésen: „Ebben az évben sokat szeretnék fejlődni és minden percet kihasználok a pályán, hogy jobb játékos lehessek.” – a törekvő fiatal az általa nem annyira ismert szurkolókhoz is üzent: „Arra törekszem, hogy jól védjek a kapuban, akkor a szurkolók is hamar megszeretnek, hiszen ők is a csapat része.” – fejezte be nyilatkozatátAleksandar Mandić.

Fotó: Tóth Emese

Címkék: Kézilabda, OFKSE, sport

Véleményed van? Szólj hozzá!

További bejegyzések a blogban

2012. November 23. 08:01, péntek | Hajrá Orosháza!

9 éve Orosházán

Sándor Balázs (17) az Orosházi FKSE ifista jobbátlövője 9 éve kézilabdázik és a tanulást sem hanyagolja. Természetesen ő is profi karriert szeretne befutni, melyben a szülei is támogatják.

2012. November 16. 10:17, péntek | Hajrá Orosháza!

Benák Krisztián is bejutott a junior válogatottba

Tavaly Lászlai Szabolcs, idén pedig Benák Krisztián került be a junior válogatottba. Kifaggattuk, milyen érzés válogatottnak lenni és, hogy tud beilleszkedni új csapattársaihoz.

2012. November 12. 07:44, hétfő | Hajrá Orosháza!

Nagy Erik: Szeretnék majd egy profi csapatban játszani

Nagy Erik (16) már 8 éve kézilabdázik, tősgyökeres orosháziként. Bár egy évet kihagyott, de a posztja megmaradt, így az Orosházi FKSE ifjúsági csapatának kapujában erősíti az Orosházát.