Hírek
2013. Március 21. 10:59, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: szegedma.hu, infooroshaza.hu
Orosháza FC: ez még gombócból is sok
Bár csak egy felkészülési mérkőzésről volt szó, mégis az Orosháza FC 6:1-es veresége a Szeged 2011-től elég szokatlan eredmény. Máshoz szoktak az OFC szurkolói.
Az idei felkészülés mérkőzések sorában immár harmadik alkalommal találkozott egymással a Szeged 2011 és az Orosháza FC, és mindháromszor a szegediek győztek. Ebben az értelemben nem előzmény nélküli kedd esti vereség az algyői pályán, a mértéke azonban igen.
Mint a szegedma.hu tudósításából kiderül, az első félidőben még semmi nem dőlt el. Ezt jelzi, hogy a vendéglátók csupán egyetlen góllal (1:0) vezettek, majd a második félidőben újabb öt góllal terhelték meg az orosháziak kapuját, akik erre egyetlen alkalommal tudtak válaszolni.
A Szeged 2011 pályaedzője, Lóczi István (korábban a Tótkomlós trénere volt) úgy fogalmazott, hogy nem volt akkora különbség a két csapat között, amit a végeredmény mutat.
Szeged 2011 – Orosháza FC 6-1 (1-0). Algyő. Vezette: Lovas László, (Kovács Attila, Borbás Bottyán Aurél).
Szeged: Belecan – Tóth, Kapic, Petrók, Dedic – Markovic, Stepancevic, Ulvicki – Kéri, Varga, Jovánczai. Cserék: Trepák (kapus), Laczkó, Csányi, Farkas M., Radnai, Farkas Z., Gémes, Timm, Gomez, Kis, Geiger. Vezetőedző: Gálhidi György.
Szegedi gólszerzők: Tóth (tizenegyesből), Timm 2, Farkas Z. 2, Gémes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
