Hírek
2013. Május 07. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Hende: újrafegyverkezésre van szükség
Újrafegyverkezésre van szükség Magyarországon a honvédelmi miniszter szerint, mert a honvédség haditechnikája 10 éven belül teljesen tönkremegy a Gripeneket kivéve - írja a Világgazdaság. Hende Csaba a lapnak kijelentette: a magyar honvédség a rendszerváltás óta nem szerzett be haditechnikai eszközöket.
A honvédelmi miniszter közölte, a kormány 2012 elején azt garantálta, hogy 2012-es képest, 2013-2015-ig nem csökkenti a katonai költségvetést. (Az idei évben végül 7 milliárd forinttal, vagyis 3 százalékkal nőtt a büdzsé.) 2016-tól 2023-ig minden évben a GDP 0,1 százalékával ütemesen emelni fogja. Ha nő a GDP, az összeg is nő majd; mintegy 800 milliárd forintnyi fejlesztési forrásuk lehet, de ez sem lesz elég az eszközcserére.
Hende Csaba azt mondta, a NATO a jelenleg zajló 10 éves tervezési folyamatában 45 képességcélt fogalmazott meg. A szövetségen belül csak két ország, az Egyesült Államok és Magyarország tudja csak mindet teljesíteni. A NATO-ban a területen kívüli hadműveletekben való részvételt, a felajánlásait minden tagállamnak magának kell finanszíroznia. A teljesítménymérés rendszerében van egy mutatószám, amely azt mutatja, hogy a szárazföldi erőkhöz viszonyítva mekkora a telepíthető és a műveletben tartott erők aránya. Ebben a mutatóban Magyarország pedig az első, megelőzve az Egyesült Államokat is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. Június 09. 11:00, kedd | Belföld
OGY - Vagyonnyilatkozatok - A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.
2026. Június 09. 10:00, kedd | Belföld
Székesfehérvári kollégium - Megkezdődött a vizsgálat a kollégiumból kizuhant fiú ügyében
Megkezdődött a vizsgálat a székesfehérvári kollégiumból kizuhant középiskolás fiú ügyében - közölte a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója az MTI-vel hétfőn.
