Hírek
2013. Április 08. 13:53, hétfő |
Helyi sport
Forrás: onkc.hu
Csak a második félidőt lehetne feledni
Jól kezdett és magabiztos előnyt harcolt ki az Orosházi NKC a Hajdúnánás elleni hétvégi hazai mérkőzésén. A második félidőre aztán minden megváltozott, aminek vereség lett a vége.
A bajnoki tabellán egymás nyakán „lihegő” két csapat találkozott Orosházán, így talán nem túlzás azt állítani, hogy ez amolyan négypontos mérkőzés volt, amiből a hazai jöttek ki rosszul. Az ONKC honlapján nyilatkozó Száva Flórián szerint lányainak már az első játékrészben meg kellett volna nyernie a mérkőzést, ami azt sejteti, hogy a négy gólos vezetésnél is nagyobb különbséggel fordulhatott volna a vendéglátó csapat.
A korszerű kézilabdában a négygólos előny nem számít komoly előnynek. Sajnos ezt bizonyította be ezen a találkozón a Hajdúnánás. Kár érte.
A mérkőzésről szóló információk az onkc.hu-ról származnak.
Orosházi NKC – Hajdúnánás Termál SC: 27-28 (18-14)
NB I/B-s felnőtt bajnoki mérkőzés, 20. forduló.
Orosháza, Városi Sportcsarnok, 250 néző.
Vezette: Bujdosó, Mihály.
Orosházi NKC: Terenyi – Elhardt 5 (1), Szász 2, Raffai-Such 3, Gerzsényi 4, Ravasz 2, Domokos 7 (1).
Csere: Fodor (kapus), Fazekas 2, Farkas, Dancsó, Kovács, Antal 2.
Edző: Száva Flórián.
A hajdúnánási csapat gólszerzői: Csicsószki 7 (3), Darabos 5, Kovács 4 (1), Szűcs 4, Poór 3, Takács 3, Martinek 1, Zihor 1.
Edző: Molnár András.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/4.
Kizárás: 60. p. Gerzsényi Andrea (Orosházi NKC) 3 x 2 perc után.
(A fotó az onkc.hu honlapról származik, Tóth Emese felvétele.)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
